Tóth Norbert

Tóth Norbert portréja, bajusszal

Tóth Norbert

kurátor

(Debrecen, 1963- )


A Debreceni Egyetemen és a Janus Pannonius Tudományegyetemen diplomázott. Pályája során több mint háromszáz kortárs művészeti kiállítás kurátora volt. A Forrás Művészeti Intézet igazgatója, melynek vezetőjeként tizenegy ország több mint harminc jelentős múzeumában, kulturális intézményében mutatta be a kortárs magyar képzőművészetet. Kurátori munkája a kiállítások mellett autentikus alapú kortárs zenei produkciókra is kiterjed. A Székely Nemzeti Múzeum kortárs művészeti tanácsadója és a kárpátaljai Boksay József Szépművészeti Múzeum kortárs művészeti főtanácsadója. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Kárpát-haza Galériájának kiemelkedő külhoni alkotókat bemutató kiállítás sorozatának és a Boldogasszony című kiállítás sorozatának a kurátora.

VÁLOGATÁS AZON INTÉZMÉNYEKBŐL, AHOL KURÁTORI MUNKÁT VÉGZETT:

  • Art Beijing 2012, Peking, Kína
  • Bernády Ház, Marosvásárhely (Erdély)
  • Boksay József Szépművészeti Múzeum, Ungvár (Kárpátalja)
  • Broadway Cinematheque MOMA, Peking, Kína
  • Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (Felvidék)
  • Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda (Erdély)
  • Csók István Képtár, Székesfehérvár
  • Duna Menti Múzeum, Komárom (Felvidék)
  • Duna Palota, Budapest
  • Dobó Tihamér Képtár, Magyarkanizsa, (Délvidék)
  • Expo Milano 2015, Magyar Pavilon, Milánó, Olaszország
  • Expo 2017 Astana, Magyar Pavilon, Asztana, Kazahsztán
  • Forbidden City Concert Hall, Peking, Kína
  • Gömör-Kishonti Múzeum, Rimaszombat (Felvidék)
  • Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely (Erdély)
  • Imposzto Galéria, Nagyszőlős, (Kárpátalja)
  • Incze László Céhtörténeti Múzeum, Kézdivásárhely (Erdély)
  • Kárpátaljai Megyei Bavka Bábszínház, Ungvár, (Kárpátalja)
  • Lendvai Galéria és Múzeum, Lendva (Muravidék)
  • Lendvai Színház- és Hangversenyterem, Lendva, (Muravidék)
  • M. S. Tuganov Állami Művészeti Múzeum, Vlagyikavkaz, Oroszország
  • Maros Megyei Múzeum, Marosvásárhely (Erdély)
  • Molnár István Múzeum, Székelykeresztúr (Erdély)
  • Munkácsi Vár Galéria, Munkács, (Kárpátalja)
  • Muzeum Archidiecezjalne Kardynała Karola Wojtyły w Krakowie, Krakkó, Lengyelország
  • Művészeti Múzeum, Kolozsvár (Erdély)
  • Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye, Püspöki Palota (Erdély)
  • National Art Museum of China, Peking, Kína
  • Nemzeti Múzeum, Pancsova, Szerbia
  • Nemzetstratégiai Kutatóintézet, Budapest, Kárpát-haza Galéria
  • Néprajzi Központ, Pélmonostor, (Délvidék)
  • Palais de Fortune, Peking, Kína
  • Regionális Összművészeti Központ, Szeged
  • Rovás Akadémia, Kassa, (Felvidék)
  • Simonyi Lajos Galéria, Ipolyság, (Felvidék)
  • St. Charles Hall, Meggen, Luzern, Svájc
  • Szatmári Római Katolikus Egyházmegye, Püspöki Palota (Erdély)
  • Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy (Erdély)
  • Tarisznyás Márton Múzeum, Gyergyószentmiklós (Erdély)
  • Várkert Bazár, Budapest
  • Városi Múzeum, Zenta (Délvidék)
  • Vigadó, Magyar Művészeti Akadémia, Budapest
  • XIV. Nemzetközi Art Expo, Peking, Kína (Az Expo Legbefolyásosabb Galériája cím)

VÁLOGATÁS AZON MŰVEKBŐL, AHOL PUBLIKÁCIÓI OLVASHATÓAK:

  • A DÖNTÉS, kiállítási katalógus, (magyar, angol nyelven)
  • Boldogasszony, kiállítási katalógus, 1. kiadás (magyar, román, ukrán, szlovák, német, szlovén, horvát, szerb nyelven)
  • Boldogasszony, kiállítási katalógus, 2. bővített kiadás (magyar, román, ukrán, szlovák, német, szlovén, horvát, szerb nyelven)
  • Magyar Művészet, kiállítási katalógus (kínai, magyar, angol nyelven)
  • Magyarok, Alánok, Jászok, kiállítási katalógus (orosz, magyar, angol nyelven)
  • Kuti Dénes erdélyi festőművész, Kortárs Magyar Művészet
  • Nagy János felvidéki szobrászművész, Kortárs Magyar Művészet
  • Erfán Ferenc kárpátaljai festőművész, Kortárs Magyar Művészet
  • Vinczeffy László erdélyi festőművész, Kortárs Magyar Művészet
  • Penovác Endre délvidéki festőművész, Kortárs Magyar Művészet
  • Király Ferenc muravidéki szobrászművész, Kortárs Magyar Művészet
  • Sipos László erdélyi festőművész, Kortárs Magyar Művészet
  • Somogyi Győző, életmű katalógus
  • Boldogasszony, kiállítási katalógus